Málta szigete rányomul az LPG autógázra. Miért teszi? Mert ettől reméli, hogy a sziget elérheti a 2020-as EU-s környezteszennyezési kvótamutatót. Nem mellékesen pedig a PM10 részecskék száma is drasztikusan csökkenhet, ha a sziget lakossága megkedveli a számukra még újfajta üzemanyagot.
Málta esete azért érdekes, mert kicsiben tanulmányozható rajtuk, hogy miként fogadják be (vagy utasítják el) az újdonságot, mint társadalom. Mick Jagger jut eszembe, aki néhány hónapja a Larry King Live-ban, amikor arról kérdezték, hogy szerinte legalizálni kellene-e a marihuánát, azt mondta: szerinte egy kis szigetre kellene elvinni ezt a kérdést, ott legalizálni, és megnézni, hogy milyen hatása van az ott élőkre.
Na ugyanezért lesz érdekes látni, hogy a semmiből hogyan épít fel egy LPG kultúrát magának Málta. Épít-e egyáltalán. Gondoljatok csak bele… most éppen ott tartanak, hogy sorban szerződnek le a különböző üzemanyagkutakkal a tartályok telepítésére, de ezzel párhuzamosan meg kell találniuk azokat az autószerelő műhelyeket is, akik vállalják, hogy munkatársaikat kiképezik a szükséges átalakítások és rendszerek szerelésére. Annyiból talán jobb a helyzet náluk, hogy előítéletektől mentes ez az üzemanyag, nem úgy mint nálunk. De a sziget olyan kicsit, hogy ha csak egy rossz szerelő is lesz rajta, aki minden harmadik járművet rosszul szerel, akkor hamar rossz híre lesz az LPG-s autóknak. Szóval bizonyos szempontból borotvaélen táncol a dolog.
Voltam már Máltán, több dolgot is képzelek, de lehet, hogy ez hülyeség, vitatkozzatok velem. Egyrészt ez egy gyönyörű “kő” sziget. Így aztán minden épület is régi kövekből van, kicsit úgy képzeljétek el, mint a Parlamentet. A sok-sok csodaszép kő épület ha sok PM10 meg egyéb kipufogó részecskével találkozik, hamar befeketednek, talán el is porladnak, és lehet rájuk költeni a milliárdokat, mint a Parlament kőkockáira.
A sziget egyébként nem csak a régmúlt idők épületeit konzerválja, hanem járműveket is. Nem tudom, hogyan csinálják, de a mai napig járnak náluk buszok és teherautók az 50-es 60-as évekből, zömében szép, felújított állapotban. Remélem hallunk róluk autógázügyileg, addig is, ha valaki odautazna, figyelje meg a lakosságot ilyen aspektusból is. Látszik-e a sziget populációján az autógáz megjelenésének nyoma, ha igen, miképpen.
Addig is: CSAK MÁLTÁN:












































