A szerk. előszava:
Sebestyén Kálmán (az Autotesz magazin főszerkesztője), az autógázos Skodánk, és Bandika közel 7000km-es útra indult a Portugál Cabo de Roca-ig és vissza. E-mailben tudósít bennünket autógázos és kulturális élményeiről

Mindenkitől elnézést kérek, aki várta a beszámolók folytatását, de utunk második fele olyan erőt próbálóra sikeredett, hogy csak most, immár itthon tudom leírni a történteket.

Folyamatosan viharos szél fúj az európai szárazföld legnyugatibb pontján

Az estorili pihenőnap késő délutánján elmentünk a Cabo da Rocához, az európai szárazföld legnyugatibb pontjához. Érdekesség, hogy míg Estorilban 35 fokos hőségben indultunk, addig 20 kilométerrel arrébb, a Cabo da Roca szikláinál már csak 20 fok és viharos szél fogadott. Beütöttem a navigációba Budapestet, közúton pontosan 3134 kilométerre voltunk az otthonunktól. Egyébként ez az utolsó rövid, „odafelé” vezető útszakasz csodálatos volt, szinte végig a parton vezetett az út Estoriltól, a mindig szeles időjárást kihasználva jó néhány kite-szörfös volt a vízen/víz felett még este nyolckor is.

Ennél nyugatabbra autóval  nem lehet menni. Skodánk itt volt legtávolabb Budapesttől

Visszafelé a szállodához megálltunk vacsorázni Estoril apró belvárosában. A néhány háztömbnyi óváros összefüggő étteremhálózatnak tűnik, egymás hegyén-hátán a kitűnő halas éttermek, pubok és kávézók. Természetesen mindegyik zsúfolásig tele, de akármit rendelünk, lehetetlen, hogy csalódjunk. Utána még tettünk egy egészségügyi sétát a parti sétányon, ahol éppen könyvvásár volt, a sátrakban nemcsak portugál, hanem rengeteg érdekes angol nyelvű könyv is volt.

Estorili étterem. Úgy tűnik, itt mindig friss a hal

Estoril egy igazi ékszerdoboz. Sétány, strand, vár és óvárosi rész párszáz méteren belül

Útra fel!

Pénteken indult az erőltetett menet hazafelé. Az előbb említett ideális útvonalra vonatkozó 3134 kilométernél jóval több, előzetes számításaink szerint legalább 3700 várt ránk négy nap alatt. Az első nap Bilbao, a másodikon Lyon, utána München és hétfőn Budapest volt a cél. Az első etap 916 kilométeres volt, a spanyol határ előtt még teletankoltuk a gáztartályt. Ahogy idefelé, úgy Spanyolországnak az északi részén visszafelé sem találtunk gázkutat, benzinüzemre kapcsolva érkeztünk meg Baszkföld fővárosába. A táj nem igazán segítette a takarékos vezetést, megint hullámvasutaztunk folyamatosan, a navigáció 300-800 méteres tengerszint feletti magasságokat mutatott, csak Bilbao előtt 20 kilométerrel kezdtünk süllyedni a tengerszintre. A hegyeken kívül folyamatos kanyarmenet nehezítette a vezetést, alig volt egyenes útszakasz. Kissé szkeptikusak voltunk a szállást illetően, ugyanis a foglalást visszaigazoló levélen szereplő címet nem ismerte a navigáció. Beütöttük a városközpontot, lesz ami lesz.

Bilbaót kissé rossz előítélettel tévesen képzeltük el. A robbantásos hírek, a zavargások, a nacionalizmus miatt én egy lepukkant, koszos városnak gondoltam, ehelyett egy gyönyörűen karbantartott, tiszta, nagyszerű építészeti remekekkel telezsúfolt várost láttunk. Sajátságos hangulatát a hatalmas ipari kikötő adta a város közepén, égbenyúló régi darukkal. Érdekes látvány volt a többszáz éves házak és a kikötői daruk elegye. A keresést megkönnyítendő megálltunk egy rendőrörs előtt, a helyi szolgálatos készségesen elővett egy térképet, bőszen magyarázott a saját baszk nyelvén (itt nem spanyolul beszélnek), és rajzolta, merre menjünk. Persze a szálloda már nem volt a térképen, azt mondta, menjünk csak át a hídon, onnan körülbelül 2 kilométerre jobbra lesz. Mentünk, mendegéltünk, de a megadott helyen semmi sem volt, csak kiégett gyártelepek. Továbbmentünk, megint kérdeztünk, visszafordítottak minket, így sem találtuk. Ezt a kört megtettük még egyszer, fáradtak is voltunk, elkeseredtünk. Mondtam Bandikának, látok ott lent az út mellett a romok között egy épületet, amely akár egy szállodára is hasonlíthat. Azt mondta, menjünk, nézzük meg. Na, ez volt a Hotel Naval.

Bilbaói szállodánk a semmi közepén

Ez pedig a kilátás a szálloda ablakából. Nekem tetszik, percekig néztem

Szerencsénk volt. Designszállodának épült, ahol az ipari környezetet díszletnek használták, nekünk tetszett, de jobban kitáblázhatták volna. A baj csak az volt, hogy innen este már nem volt kedvünk bemenni a városba nézelődni, úgyhogy maradt a bár és az Atlétikai Európabajnokság. Dizájnszálloda ide, dizájnszálloda oda, a bár úgy nézett ki, mint egy munkásszálló klubszobája. Autentikus volt a közönség is, olajos melósgatyában, atlétában, bakancsban söröztek néhányan a pultnál. Szeretem ezt a közeget, fiatalságomra, a szakmai gyakorlatokra emlékeztet. Letelepedtünk mi is a pultnál, kértünk két whiskyt, a csapos elkezdte önteni és csak öntötte, öntötte, nem akarta abbahagyni. Nem akartunk hinni a szemünknek, ő meg csak vigyorgott. Fejenként négy euróért vagy másfél decit töltött a pohárba. Nem tudtunk mit csinálni, meg kellett innunk. Hamar elaludtunk este.

Az ominózus másféldecik

Másnap délelőtt még megnéztük a Guggenheim múzeumot kívülről, ezt semmiképpen nem akartuk kihagyni, sajnáltuk, hogy nem volt időnk bemenni. Az expresszionista stílusú épületet teljes egészében titán borítja, és 1997-ben épült.

Guggenheim Múzeum, Bilbao. Titánbevonattal

A múzeum előtti óriáspók

A Guggenheim Múzeummal szemközti épület. Korok találkozása

Szombatnapon

Másnap folytattuk utunkat Lyonba, 962 kilométert mentünk. A terepviszonyok annyiban változtak, hogy a rengeteg kanyar mellett Franciaországban többször is 950 méteres hágókon mentünk keresztül. De itt legalább találtunk autógázt. No, nem azonnal, hanem a határtól 198 kilométerre, a sokadik kútnál. Már az előző kutaknál is ki volt írva a GPL, de vagy elfogyott vagy a kútfej volt letakarva.

Amúgy ez a nap nem a mi napunk volt. Volt egy kis kitérőnk a francia határ előtt, egy újszerű autópálya-csomópontot nem ismert fel a navi, úgyhogy elkavarodtunk, fél órát vesztettünk. Később Bordeaux után valamivel olyan dugóba kerültünk, hogy egy óra alatt hat kilométert haladtunk. Mindezt miért? Mert átépítettek egy fizetős kaput és csak három kasszánál lehetett átmenni. Katasztrófa. Belegondoltam, mennyi kipufogógáz megy a légtérbe feleslegesen ilyen helyeken. Hogy ezt miért nem lehet szervezettebben megoldani a XXI. században, vagy legalább nem a turistaszezon kellős közepére időzíteni, ki tudja?! Este későn érkeztünk meg Lyonba, ez a nap volt a holtpontunk.

Ez alatt a pálmafa alatt írtam az előző beszámolót az estorili szállodában. Kiraktam a laptopomra háttérképnek, hogy mindig lássam

1. Magyarországi havi 4200 forint
2. Osztrák kéthavi 22,90 euró
3. Olaszország a Tarvisio-Ventimiglia szakaszon 51 euró
4. Franciaország a Menton-Le Boulou szakaszon 42,60 euró
5. Spanyolország a Capmany-Badajoz szakaszon 38,13 euró
6. Portugália a Badajoz-Estoril-Vilar Formoso (visszafelé) szakaszon 27,30 euró
7. Spanyolország a Fuentes de Onoro-Bilbao-Donostia-San Sebastián szakaszon 27,80 euró
8. Franciország a Bayonne-Lyon szakaszon 48 euró

Üzemanyagköltségek Lyonig úgy, hogy Lyon előtt sikerült autógázt tankolni, de a benzintank már majdnem száraz volt, amit úgy is hagytunk, tehát egy kb. 750 kilométeres szakasz fogyasztása a következő, vagyis utolsó elszámolásban lesz benne.

Autógáz: 3500 kilométeren 352,49 liter, ami 237,81 euró + 4248 forint. Átlagfogyasztás: 10,071 l/100 km.

Benzin: 1150 kilométerre 93,64 liter, ami 109,13 euró. Átlagfogyasztás: 8,143 l/100 km.

Vezetési stílus: próbáltam teljesen normális autós turista módjára menni, vagyis ahol 120 km/h volt a megengedett sebesség, ott a navigáció mérése szerinti 125-re állítottam a tempomatot, ahol pedig 130, ott 135-re. Így még nem mérnek a traffipaxok és nagyjából lendületesen lehetett haladni. Persze a forgalmat sehol sem lehetett kiszámítani, így a forgalmas helyeken sokszor kellett lassítani a lakóautók és a teherautók miatt.

Egy kis súgás a fogyasztásra tippelőknek: a hátralévő német szakasz nagyjából sík terep volt, és a tempót is egyenletesebben tudtuk tartani, jóval kevesebb gyorsítás, lassítás mellett, ami meg is látszott a gázfogyasztáson.

( Írta és fotók : Sebestyén Kálmán)

Holnap folytatjuk a befejező résszel!

A szerk. előszava:
Sebestyén Kálmán (az Autotesz magazin főszerkesztője), az autógázos Skodánk, és Bandika közel 7000km-es útra indult a Portugál Cabo de Roca-ig és vissza. E-mailben tudósít bennünket autógázos és kulturális élményeiről

Barcelona, Madrid és Estoril

Barcelona és Madrid látványosságainak megtekintése után tovább indultunk kontinensünk legnyugatibb pontjáig. Az út során most először kellett hosszabb szakaszon benzinnel autóznunk.

Vajon jó irányba mutat?

Szóval ott tartottunk, hogy Barcelona, La Rambla, kávézás, nézelődés. Kávé után elkezdtünk csavarogni, csak úgy céltalanul. A Rambláról nyíló piacot mindenképpen meg akartam nézni, emlékeim szerint szuper. Így is volt, bár kicsit sem hasonlít mondjuk a Fehérvári úti piachoz. Iszonyú árudömping, olyan gyümölcsök, amit sosem láttunk, élő rákok, csodás halak és rengeteg frissen facsart gyümölcslé 1-2 euróért. Igaz, a turistáktól mozdulni sem lehet.

Zavarbaejtő kínálat a piacon

Turistalátványosság a halas stand

Még a reggelinél történt, hogy elmentem kávéért, és az asztalon hagytam a mobilom. Mire visszaértem, ott állt a felszolgálólány és hevesen magyarázta, ilyet még a szállodában se tegyek, ez Barcelona. Ez mégegyszer megtörtént, a városban, egy kávézóban. Az ottani pincér azt mondta, hogy minden fontosat a zsebemben tartsak, mert a tolvajok egy pillanat alatt az asztalnál teremnek, felkapják az értékeket és elrohannak vele. Megfogadtam a tanácsot. Séta közben betévedtünk egy koszos sikátorba, mit ad isten, ott állt az éppen tatarozásra váró Güell Palota. Na ezt eddig nem láttam Gaudi építményei közül.

A Güell Palota egy koszos sikátorban

Az eset egyébként jellemző, Barcelonában bárhol jártunk, csodákat láttunk. Nem kell célokat keresni, elegendő elindulni valamelyik irányba. Nekünk egy célunk volt, még előző nap, meg akartuk nézni a Picasso múzeumot. Vasárnap, érkezés után elcsattogtunk, megnézni a nyitvatartást, hát nem éppen hétfőn van szünnap? Ennyit erről.

Ez is Barcelona. Szállodánktól 100 méterre. A háttérben a hobók ott is aludtak éjszakánként

Barcelonában érdemes felfelé is nézni. Kíváncsi lennék a tulaj lelkivilágára…

A délután a lazulásé volt, elmentünk a kikötő melletti több kilométer hosszú szabadstrandra. Tiszta, homokos part, rengeteg ember, thai masszázst, gagyi napszemüveget kínáló bevándorlók. A thai nők masszázs közben egyik szemüket a mindig a sétány felé tartották. Amint megjelentek a robogós rendőrök, úgy rohantak a part felé, mint Usain Bolt. Az éppen masszírozott paciens meg csak nézett meglepődve. Amint a rendőrök elmentek, az apró hölgyek visszaszivárogtak és ott folytatták, ahol abbahagyták.

A tengerparton. Van aki innen egy parkba megy aludni

Barcelonában még a tengerpartot is akadálymentesítik. Bezzeg nálunk

Minden kornak megvan a szépsége. Nagymamám tanított erre, amikor hatéves voltam. Akkor nem értettem

Irány Madrid!

Spanyolországban 3-5 kilométerenként vannak benzinkutak és mindenhol étterem is van mellette. A legkisebb, legegyszerűbb is nagyszerű és olcsó

Van itt minden, serranó sonka, motorolaj…

Kedd reggel elindultunk Madridba. A gáz még az induláskor elfogyott. Madridig egyetlen gázos kutat sem találtunk. Madrid előtt, Alcalá De Henaresben volt a szállásunk, egy új, nagyszerű Ibis Hotelben. 49 euróért parkoló, tiszta, tágas új berendezésű szoba, dús reggelivel. Erről a városról elég annyit tudni, hogy egyetemét 1508-ban alapították és Salamancával rivalizált Spanyolország leghíresebb oktatóközpontja címének elnyeréséért. Itt született Cervantes is, szülőháza ingyenesen látogatható. Érdemes megnézni, bepillantást nyerhetünk a XVI. századi spanyol életbe.

Bandika Cervantes szülőháza előtt. Bent tilos a fotózás

Alcalá De Henares, szelektív hulladékgyűjtés. A hölgy vezeti a teherautót, a kezében lévő távirányítóval vezérli a darut, az úriember csak a visszahelyezésnél segít. Szükség van még ránk, férfiakra?

Alcalá De Henares hasonlatos Szentendréhez, érdemes elsétálni a belvárosi részbe, gyönyörűen felújított ötszáz éves házak, üzletek találhatók itt. Éhesek voltunk, leültünk az egyik tapas bárba. Persze a tulaj a saját nyelvén kívül semmit nem beszélt, de így is tökéletesen értettük egymást. A lényeg, hogy egy sör mellé egy ingyen tapas járt, invitált, nézzük meg a kínálatot az üzletben. Négy sört voltunk kénytelenek inni, és olyan tapasokat kaptunk, hogy szavunk nem lehetett utána. Nem is volt.

A söreink és a tapasaink. Ki van ez találva. Életem végéig kibírnám  a tapasokkal

Szerda reggel, hogy még adózzunk a kultúrának, elmentünk megnézni az El Escorialt.

Kellemes meglepetés, hogy szerdánként minden európai unió-beli látogatónak ingyenes a belépés. Az El Escorialt II. Fülöp építette, elkészülte után itt is lakott, Madridtól körülbelül 30 kilométerre. A monumentális kolostor-palota együttes hűen érzékeltette a spanyolok szerepét a XVI. században. Akkoriban ők voltak a világ urai. Képeket tilos volt készíteni, de az interneten gondolom lehet találni információkat. Nem szabad kihagyni, mindenkinek ajánlom. A látogatható részben bemutatják hogyan épült, sőt a korabeli szerszámok is ott vannak, nagyon látványos. Az emeleten rengeteg festmény, El Greco, Tiziano, Veronese művei. II. Fülöp megszállott munkamániás volt, ugyanakkor nagyon puritán életet élt, dolgozószobája mindössze 3×3 méteres volt, a hálószobája ugyancsak. A művészeteket viszont szerette, pártolta, életében 1150 festményt rendelt, könyvtára 50.000 kötetből állt. A könyveket is megnézhettük, a legrégebbi az V. századból származott. A könyvtárat, minőségét tekintve a vatikáni után tartják számon. Az El Escorial bazilikája alatt található a Royal Pantheon, a királyok nyugvóhelye. Még oldalakat írhatnék az El Escorialról, tényleg megérintett itt a történelem, ha valaki erre jár, semmiképpen se hagyja ki.

Az El Escorial. Több, mint húsz évig épült. Bent tilos a fotózás

Folytattuk utunkat Estoril felé, de bizony autógázt sehol sem találtunk. Ellenben a hőmérséklet 40 fok fölé emelkedett, elég fárasztó szakasz volt. Az út leginkább hullámvasútra emlékeztetett, hegyre fel, hegyről le folyamatosan.

Valahol Madrid és a határ között. Ez később felment 42 fokra

Amint átléptük a portugál határt, az első kútnál találtunk gázt, de vigyázat, nem jelölik előtte táblán. Míg Spanyolországban Barcelona után már nem kellett autópályadíjat fizetni, Portugáliában megint fizetős volt az út. Este tízre végre megérkeztünk Estorilba, a szállásunkra, egy tündéri kis hotelbe, pálmafákkal, úszómedencével. A parkolóban rajtunk kívül egy svéd és egy svájci autót láttunk külföldi rendszámmal. Ma elmegyünk a Cabo da Rocához, vagyis utunk első felét sikerrel teljesítjük.

Végre találtunk gázt, a portugál határon. Nem jelölik a táblák

Folytatjuk!

(Írta : Sebestyén Kálmán)