GÖMBTARTÁLYBAN AKAROK LAKNI

Százhalombattán jártunk, hogy megnézzük, hogyan készül az autógáz. Napokon belül jön vissza a cikkünk a MOL sajtóosztályáról, amit remélhetőleg jóváhagynak.

Addig is itt van valami, ami a látogatás óta nem hagy nyugodni. Tanulmányi utunk során ért a felismerés: gömbtartályban akarok lakni.
Százhalombattán megannyi ilyen található (lásd fenti kép), ezekben keverik egyebek mellett az autógázt. A legtöbbjük olyan 260 köbméter körüli, amiből nehezen számítok most négyzetmétert, de az biztos, hogy van hely a megfelelő élettér kialakítására.

Ne vessük el egyből az ötletet, hiszen ezeket még szállítani is lehet, ha az ember nagyon akarja. Jó. Mondjuk nagyon kell akarni.

Úgy csinálnám, hogy több emeletet heggesztetnék bele, legalább hármat.
Legalul lenne egy medence, amibe a második emeletről fejest lehetne ugrani.
(Legjobb lenne patakpartra költözni, és akkor a vizet a patak biztosítaná… akár pecázhatnék is a másodikról.

A gömb tetejére kilátópontot, napozóteraszt, és nyári konyhát képzelek. Fedett csúszdával, amin ha munkába sietnék, hamar lecsúszhatnék az autómhoz. (Szigorúan egy autógáz üzemű Skodához, de ha lehet kérni, akkor DSG váltós, kombi Superbhez.)

Kérdés, hogy a büdös autógázzal éveken át töltött gömbtartályt mennyi ideig kell belülről körömkefézni, hogy kimenjen belőle a szag?

A sok lábtól egyébként szabadulni kell, azok úgyis a teletöltött tartály súlyához vannak kitalálva, nem lesz rájuk szükség, csak négyre egy levegősebb lakás-konverziónál.
Egyedül a színével vagyok bajban. Patakpartján kicsi gömbtartályhoz milyen szín illik?

U.i.: nem én vagyok az egyetlen bolond. Lásd a gömb alakú lakások megannyi példáját itt.

2 hozzászólás “GÖMBTARTÁLYBAN AKAROK LAKNI” bejegyzésre

  1. Jani szerint:

    “Százhalombattán jártunk, hogy megnézzük, hogyan készül az autógáz. Napokon belül jön vissza a cikkünk a MOL sajtóosztályáról, amit remélhetőleg jóváhagynak.”

    A napokból már hetek lettek, nemsokára hónapok. Lesz ebből a cikkből valami?

  2. stipistop szerint:

    Szia Jani,
    bocsánat. Sajnos a MOL nem akarja engedélyezni a cikket, viszont cserébe nem is kommunikál. De ma elfogyott a türelem, úgyhogy szépen kirakjuk. 30 perc türelmet kérek még. :)

Itt lehet hozzászólni !

Spam protection by WP Captcha-Free