Minden férfinak fel kell építeni egy házat egyszer…

Ha nincs a Škoda Dual (benzin+LPG vegyes), nincs ez a bejegyzés sem.
Így viszont olcsón utaztunk, láttunk világot, tanultunk más emberektől.

Az élet egyszerű csomagolásban is kínál csodáiból.
Esetünkben négy, önkényesen kiosztott szabadnap, az őrség, és egy kiadó ház hármasától vártuk barátnőmmel, Zsófival.
Nem maradt el.

Ha az ember az interneten keres, talál, és foglal le egy faházat, a kockázat a játék része.
Ki tudja, mikor készültek a fotók, ki tudja, azt kapjuk-e, amit a képek ígérnek.

Azt kaptuk.
És többet.
Az ország talán legbarátságosabb vikkend házát.


Péter, a ház tulajdonosa 45 éves forma ember.
A házat nem vette.
Építette.

De az “építette” szó nem fejezi ki a teljes valóságot.
A fákat a fenyőerdőben maga választotta ki, jóval azok kivágása előtt.
Érzitek, hogy ez olyan, mintha az ember a téglák kiégetése előtt tapicskolni akarná a Dunaparti agyagot. Nonszensz.
Minden egyes bútor, a ház minden egyes sarka, szálfája, gerendája odafigyeléssel, szeretettel készült.
A képek nem mutatják a fürdőszobát, ahol a kád egyetlen farönkből van kifaragva, a törülköző tartó pedig egy hántolt fatörzs szintén hántolt ágából van kiképezve.

Vagy ott van az ágy.
Fej és oldal részét a ház falai tartják, míg sarkát egy vizes WC-papírban és alumínium fóliában gőzölt, majd hajlított fa deszka tartja.

Az étkezőasztalt szintén a fal tartja, illetve az égből lenyúló fatörzsön “lebeg”.

A konyha padlója olcsó, okos, gyönyörű.
Bramac tetőcserép.
A sparhelt és a sütő működik, fával fűthető, és nagyon szerethető.
Otthon melegségét sugározza, felfűtetlenül is.

Bár ketten voltunk csak, az emeleten elfért volna még két vendég.
Itt is varázslatos a hangulat.
No nem hamisítatlan őrségi, de ez mit sem számít.

Nem minden rönkház épül ezzel a figyelemmel.
Péter rönkháza épült így.

_ _ _ _

Okos emberek az őrségiek.
Helyi szokás szerint a veteményes kertet megemelik a földfelszín fölé. Így nem kell a földre görnyedve szedni, ápolni a terményt.


_ _ _ _

Ez az őrség.
Sem nem nagy.
Sem nem kicsi.
Mi biciklit béreltünk… próbáltunk spórolni az autógázzal, és mozgásra bírni a szervezetünket.
Fél nap őszi biciklizés után a szauna nagy áldás.

_ _ _ _

Beszélgetve a háziakkal megtudtuk, hogy az egyik környékbeli, vad életet élő ismerősük, miután felhúzott egy házat, teljesen megváltozott ember lett.
Valami addig sohasem tapasztalt belső nyugalom talált rá.
Vagy találta meg ő a nyugalmat.
Ahogy tetszik.
Péter szerint minden férfinak fel kellene építenie egy házat egyszer.


_ _ _ _

Ezen a vidéken az emberek nem azt mondják, “építkezünk”.
Azt mondják, “épülünk”.
Érdekes, igaz?

_ _ _ _

Péter már felépített egy házat.
Ezt béreltük ki.
És egy másikat is.
Ez a kert végében található, egy tóka mellett.
Az őrségi, agyagos talajban megülő vízből kis tavacskák jönnek létre, ezeket hívják tókának.
Mély.
Van vagy kettő méter.

A szauna fával fűtendő.
Az ember fát vág, lehordja, begyújtja (nem olyan egyszerű, főleg ha nyirkos), majd vár 60 percet.
Utána megy szaunázni. Majd csobbanás a 7-8 fokos vízbe. Éget, fáj.
De kimászni, és “melegedni” a stégen a plusz 13 fokban isteni.

_ _ _ _

Péter felépített egy harmadik házat is.
Szilvivel.
Szilvi barát.
Az ő háza is bérelhető.

Itt is visszaköszön a tetőcserép, mint konyhaburkoló elem. Szép.

A tetőtér hobbit lakás.

Az alsó szint lépcsőfokai egy egy masszív gerendából kanyarognak az emelet felé.
A hatalmas kandalló masszív meleget csinál, télen, nyáron.

Tavasszal bomba-formában a telek.


_ _ _ _

Három ház.
Három férfivá válás.
Három “épülés”.
Minden férfinak fel kell építeni egy házat egyszer.
_ _ _ _

A Škoda végig remekül teljesített, pedig már túl vagyunk a 13 ezredik kilométeren.
Autógázt tankolni simán tudtunk hazafelé a Balaton délnyugati csücskénél.
6.5-ös átlagfogyasztást jelzett a fedélzeti kompjuter.
Hozzáadva 1.1 litert kapjuk meg az LPG-ben mérhető átlagfogyasztást.
És még innen is van lejjebb. Next time.

7 hozzászólás “Minden férfinak fel kell építeni egy házat egyszer…” bejegyzésre

  1. Tényi Géza szerint:

    Ez a cikk nagyon jól esett és komolyan elgondolkodtatott egy ház saját épülésén. Köszönöm. TG

  2. El Diablo szerint:

    Szép
    És hol lehet ezekre a kiadó házakra lelni?

  3. Pali szerint:

    Ez csodálatos! Következő bringa túránk célpontja lesz, azt hiszem. : )

  4. Marcello szerint:

    Sziasztok!

    Sajnos a link nem működik amit a kommentek között találtam. Kérlek dobjátok át, mert nagyon tetszik a hely.

    Köszönöm előre is!

    Marci

  5. FGy szerint:

    De hiszen ez Peti háza!
    Milyen meglepő helyeken talál az ember a barátaira.

Itt lehet hozzászólni !

Spam protection by WP Captcha-Free