1340 kilométer, 14 óra 30 perc autózás. Este nyolcra értünk Nizzába, a kikötő közelében lévő szállásunkra.
A hajnali bepakolásnál megint lenyűgözött az Octavia. Már az első generáció hatalmas csomagtere is ámulatba ejtett, mostani tesztautónkat azonban egyszerűen nem lehet teletömni. Két mountain bike, két hétre elegendő ruha, laptopok, hűtőláda, három karton ásványvíz és még rengeteg egyéb cucc. mindezt úgy tudtuk berakni, hogy a kalaptartót a helyére tudtuk pattintani és simán kiláttunk hátrafelé, szóval dicséretes a Skoda pakolhatósága.
A Dual kezelhetősége semmi megszokást, vagy változtatást nem igényel. A gázrendszer precízen, észrevétlenül teszi a dolgát. Induláskor a benzines rendszer dolgozik, körülbelül 100-200 méter múlva azonban észrevétlenül átkapcsol gázra, amit a műszerfal alján elhelyezett visszajelzőn követhetünk figyelemmel.
Éppen előttünk volt egy hatalmas vihar, ami fákat tépett ki és döntött az autópályára. Plusz egy óra állás:

Úgy terveztük, hogy ameddig csak tudunk, gázzal megyünk. Minden eshetőségre készülve még Magyarországon akartunk tankolni, emlékeim szerint 400 kilométer körül bírja a gáztartály. A 8-as úton mentünk Graz irányába, Körmend előtt a baloldalon Bandika észrevett egy kis MOL kútnál egy gáztartályt, visszakanyarodtunk, láss csodát, szerencsénk volt, tudtunk tankolni. Persze itt sem volt kiírva sehol, tényleg a szerencsénknek köszönhettük, hogy észrevettük. Sem előtte, sem utána nem láttunk gáztankolási lehetőséget.
Odakanyarodtunk a kútoszlophoz, bementünk segítséget kérni, a pult mögött álló fiatal lány mondta, nyugodtan csináljuk magunk. Egymásra néztünk, kimentünk, egyszer nekünk is meg kell tanulni. Persze, hogy nem sikerült, igaz nem a mi hibánk. Visszamentem segítségért, a másik hölgy jött ki elnézést kérve, mondván a kolléganője még új, nem tudja a szabályokat. Természetesen nem a vevőnek kell tankolni, sőt nem is engedett. Rácsavartuk a gázcsonkot a helyére, a hölgy védőkesztyűben a csonkra erősítette a gázpisztolyt, majd valami mágnessel elindította a töltést. Innen minden ment, mint a karikacsapás.
MOL-kút Körmend előtt. A hölgy segítőkész és ügyes volt:

Még indulás előtt keresgéltem a neten gáztankolási térképet, persze, hogy semmi használhatót nem találtam. Az osztrák autóklub honlapján körülbelül 20 állomást soroltak fel, egyet Grazban, a többit elszórva az ország területén. Ezen kívül a többi országra semmi. Na, ez legalább be is jött. Mivel Graznál még alig fogyott a tartályból, simán mentünk tovább. A kutakat jelző táblákat figyeltük, egyiken sem láttunk semmilyen autógázra utaló jelölést. Amikor már nagyon fogyóban volt, bementünk egy kúthoz érdeklődni, ahol azt mondták, hogy vagy visszamegyünk Grazba, vagy tovább Olaszországba. Vicces volt.
Az osztrák-olasz határtól 85 kilométerre volt az első gáztankolási lehetőség, ezt már az előjelző táblán gpl felirat is jelezte. Látszik, hogy Olaszországban van hagyománya az autógáznak, nem kellett kérdeznünk, nem kellett keresgélnünk, egyszerűen odagurultunk a kúthoz, ahol már várt a kutas, egy pillanat alatt megtöltötte az autót, bement az irodába számlát hozni és kész. Mentünk tovább, figyeltük a táblákat, az olaszoknál bizony szinte minden kútnál van LPG. Egyedül az olasz-francia határ közelében volt gondunk, ott körülbelül 100 kilométeren keresztül nem találtunk. A Skoda itt is kibírta, ugyan a műszer már pirosan villogott, de még gázüzemben jutottunk el az első francia gázkútig, a határ után 13 kilométerrel.
Kis szerencsével végig tudtunk jönni gázzal Nizzáig, most pedig itt ülünk a reggelinél és az eddigi útiköltségeket számoljuk a croissant és a kávé mellett.
Az utolsó tankolásig 1326 kilométert tettünk meg, ehhez 128,48 liter autógázt használtunk fel. Az átlagunk így 9,69 liter/100 kilométerre adódott. Érdekesség, hogy az autó fedélzeti számítógépe 7,7 literes átlagfogyasztást mutatott erre a távra. Az igazsághoz tartozik, hogy egyáltalán nem kíméltük a Skodát. 1300 kilométer nem kis táv, ráadásul tűző napsütésben, 36 fokban, az Alpokon, a Dolomitokon keresztül. Két helyen is egyórás dugóba kerültünk, eközben végig járt a motor. Amikor pedig tudtunk haladni, akkor általában 135 kilométer/órára állítottuk a tempomatot (nem az autó sebességmérője, hanem a navigáció szerint).
Alló helyzetben kb. 0.8-at kéne fogyasztania… de a klíma keményen dolgozott:

Ma egy kis fürdés (az első fotón látható nizzai tengerpart több kilométer hosszú, mindenhol ingyenes a strandolás), aztán Monaco következik, holnap reggel pedig indulunk tovább Barcelonába. Mivel a táv rövidebb, kicsit takarékosabban fogunk vezetni, kíváncsi vagyok, akkor hogy fogyaszt a Dual.
A Negresco az első szállodák egyike Nizzában. Ma a világ tíz legjobb szállodája közt tartják számon. 
Címkék: autógáz, autógáz kutak, európa, lpg, LPG kutak, tankolás, utazás, üzemanyag kutak



















Sziasztok!
Ha igo8 navigációtok van akkor ahhoz lehet letölteni poi-t ami tartalmazza az európai gázkutak listáját: http://poiplaza.com/index.php?p=sdb&d=718&lstpg=ds&lsts=318
Így picit egyszerűbb lehet a kútkeresés, de nyugat európában szerencsére kivan táblázva ha kapható egy kúton lpg.
A fedélzeti számítógép valószinűleg a “benzines” átlagot számolná.
További jó utat.
Helyesbítek nem csak igo8 hoz vannak a poi-k